Amerikai nem a melegházasságra
Az elnökválasztással együtt több államban népszavazást tartottak a melegek házasságát tiltó alkotmánymódosítási-javaslatokról. Az előzetes eredmények szerint Arizonában, Kaliforniában és Floridában a szavazók többsége támogatta a javaslatot, amely kimondja, hogy házasságot csak különböző nemű párok köthetnek - írja a New York-i napilap.
Kaliforniában 52 százalék szavazott az alkotmánymódosítás mellett, Floridában és a két évvel korábban egy hasonló beadványt elutasító Arizonában még többen támogatták a melegházasság alkotmányos tilalmát. Arkansas államban a népszavazáson az is eldőlt, hogy a jövőben azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe gyereket. Bár az elnökválasztást és az abortusz korlátozására vonatkozó népszavazásokat elbukták, a melegházasság korlátozása fontos győzelem a konzervatívok számára.
A The New York Times felhívja rá a figyelmet, hogy a magas részvételi arány a melegházasság ellenzőit segítette. Az alkotmánymódosítások elfogadásában döntőnek bizonyult, hogy a korábban a választásokról távol maradó latin-amerikai bevándorlók ezúttal elmentek szavazni, és Obama támogatása mellett egyúttal támogatták a melegházasság tiltását is. A mostani alkotmánymódosítások után már csak Massachusetts és Connecticut államokban léphetnek frigyre a meleg párok.
A népszavazás után bizonytalanná vált a korábban törvényesen összeadott 17 000 meleg pár státusza. A kaliforniai legfőbb ügyész az eredmények kapcsán úgy vélekedett, hogy a korábban kötött házasságokat nem semmisítik meg, de azt is valószínűsítette, hogy a kérdés hosszú jogi viták tárgya lesz.
Polgárjogi aktivisták és meleg szervezetek képviselői jelezték, hogy a bíróságon támadják meg a népszavazások eredményét.













