Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

Személycsere várható az orosz legfelső védelmi vezetésben

Nyezaviszimaja Gazeta

Nem is kétséges, hogy az az átfogó, végső soron globális méretű katonai hadgyakorlat, mely a szárazföldi erőkön kívül valamennyi orosz fegyvernemet az ősz folyamán érinteni fogja, az Egyesült Államok és a NATO növekvő aktivitására adandó válasz – írja a Nyezaviszimaja Gazeta.

A hét végén tért vissza Venezuelából az a két Tu-160-as stratégiai bombázó, mely az Egyesül Államok hátsóudvarának számító Latin-Amerika nukleáris sérthetetlenségének illúzióját volt hivatva szertefoszlatni. Vasárnap pedig kifutottak a kikötőkből az Orosz Balti flotta egységei, melyek a Nagy Péter – ballisztikus rakéták indítására is képes – cirkálót, valamint a Csabanyenko Admirális nevű tengeralattjáró-vadász hadihajót kísérik; céljuk egy óceáni terület, ahol szintén harci feladatokat fognak szimulálni.

A vasárnap megkezdett és feltehetően október 21-ig tartó 2008-as hadgyakorlat Fehéroroszországtól Kamcsatkáig átfogja az Orosz Föderáció egész területét, ugyanakkor az északi hemiszféra nemzetközi vizeire is kiterjed – írja az elemzés. A hadászati és harcászati feladatok begyakorlásán túl az akció célja összehangolni a logisztikát a védelmi centrumok között; így a különböző fegyvernemek és a védelmi minisztériumon kívül ezekben aktív szerepet vállal a katasztrófaügyi minisztérium, valamint a katonai és civil titkosszolgálatok, főként a hírszerzés.

A moszkvai lap vezérkari forrásokat idéz, amelyek szerint az a tény, hogy a jelenlegi példátlan méretű hadgyakorlatnak a szálai nem a védelmi ügyekért felelős első miniszterelnök-helyettes, Szergej Ivanov, hanem Anatolij Szerdjukov védelmi miniszter kezében futnak össze, beigazolni látszik a korábbi feltételezést, hogy Szerdjukov átveszi Ivanovtól a miniszterelnök első helyettesének pozíciót, és ebből a szerepből vezényli majd le az orosz haderő stratégiai modernizációjának, valamint a fegyveripar felfuttatásának már elkészült terveit.

Címkék: NATO, agresszió