Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

Teremtéstörténet biológiaórán

The Independent

A brit Tudományos Akadémia oktatásügyi igazgatója szerint biológiaórán tárgyalni kellene a teremtéstörténetet is - számol be a baloldali napilap.

Michael Reiss biológus egy konferencián elmondta, hogy felmérések szerint egyre több keresztény és muszlim gyerek születik vallásos családba. És bár a vallás társadalmi jelentősége egyre csökken, a diákok 10 százaléka az evolúcióelmélet helyett vallásos világmagyarázatot fogad el, és azt gondolja, hogy a Földet Isten teremtette néhány ezer éve.

Az akadémikus, aki az anglikán egyház felszentelt papja, úgy véli, hogy a kreacionista eszmék megcáfolásához elengedhetetlen, hogy a biológiaórán tárgyalják a teremtéstörténetet is. Ha a diákok felismerik, hogy a teremtéstörténet tudományos szempontból nem igazolható, és nem szó szerint értendő, akkor talán belátnák, hogy vallásos világnézetük valójában nem is mond ellent a tudományos világképnek.

A brit tantervet összeállító bizottság nyilatkozatban bírálta az akadémikus javaslatát. A bizottság szerint a teremtéstörténet nem tekinthető tudományos elméletnek, ezért semmilyen formában nincs helye a biológiaórán.

Címkék: vallás
Ország: Nagy-Britannia