Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

Svédország fölülvizsgálja védelmi koncepcióját

Neue Zürcher Zeitung
A skandináv országban is figyelemmel kísérik a kaukázusi konfliktust. Emiatt döntött úgy Sten Tolgfors védelmi miniszter, hogy át kell dolgozni a biztonságpolitikai helyzetről készített elemzést. A svéd hadsereg jövőjéről szóló 2010–2014-es stratégiai dokumentum így december helyett csak februárban vagy márciusban készül el – hivatkozik a svájci újság a Svenska Dagbladet című svéd lapra. Tolgfors szerint fokozni kell a hadsereg gyors bevethetőségét, továbbá a sokoldalúságát.

A védelmi miniszter bejelentette, hogy tárcájának és a külügyminisztériumnak egy felfrissített és elmélyített elemzést kell közösen összeállítania. Ez kiegészíti a stockholmi törvényhozás honvédelmi bizottságának korábban bemutatott jelentéseket Svédország fenyegetettségéről. Mint mondta, két következtetés máris levonható a kaukázusi konfliktusból. Egyrészt a Grúzia elleni orosz támadás kevés katonával, viszont igen gyorsan zajlott le, amire a svéd hadsereg eddig nem volt felkészülve, tehát indokolt a bevetési sebesség fokozása. Másrészt olyan egységekre van szükség, amelyek a védelmi feladatok mellett külföldi bevetésekre is alkalmasak.

A svéd hadsereg az évtized folyamán erőteljesen átalakult. Az egykor védelmi beállítottságú haderő korszerű és rugalmas lett, figyelemmel a lehetséges nemzetközi békefenntartó feladatokra. Ugyanakkor az ismételt költségvetési korlátozások főként a védelmi feladatok ellátása terén hoztak megszorításokat.

Papíron több mint harmincezer katonája van az országnak reguláris kötelékekben, teljes körű hadrendbe állításuk azonban három évet venne igénybe. A stratégiaváltás pénzügyi következményeit illetően Tolgfors nem nyilatkozott a Neue Zürcher Zeitungnak.