Új amerikai katonai bázis létesítése ellen tüntetnek Olaszországban
Silvio Brlusconi kormányfő levélben fordult Vicenza polgármesteréhez, Achille Variatihoz, és nyomatékosan kérte, álljon el az általa kezdeményezett és október 5-ére kitűzött referendumtól, melyben a város közigazgatási határain belülre tervezett, úgynevezett Dal Molin amerikai katonai bázis felépítésének elvetését követelik.
A főként szélsőbaloldali, illetve globalizició-ellenes szélsőséges csoportok már jó ideje provokálnak állandó összetűzéseket Vicenzában és a környéken; a NO Dal Molin „mozgalom” elnöke pedig az interneten igyekszik otthoni, illetve nemzetközi támogatást találni a kezdeményezéshez, és felhívni a figyelmet a „rendőri brutalitásra”, mellyel a hatóságok elejét kívánják venni utcai tüntetéseiknek.
Berlusconi levele rámutat: a referendum esetleges negatív végeredménye ellentétes lenne az ország elkötelezettségével és baráti viszonyrendszerével, és ellentmondana annak az ígéretnek is, amelyet – saját biztonsági megfontolásai alapján – az amerikai kormánynak tett az olasz vezetés.
A polgármester, aki nem hagyhatja figyelmen kívül a város polgárai egy részének akaratát, nyilvánvalóan egyelőre ragaszkodni látszik a referendum ötletéhez, derül ki a milánói lap beszámolójából.













