Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

Az arab fiatalok demokráciára és jólétre vágynak

The Media Line

Az amerikai nonprofit hírportál ismerteti az ASDA'A Berson-Marsteller Arab Youth Survey átfogó közel-keleti közvélemény-kutatásának eredményeit, amelyekből kiderül, hogy az arab fiatalok többsége kozmopolita értékeket vall, és a békés nemzetközi együttműködés híve.

A felmérés készítői kétezer 18-24 év közötti arab fiatallal készítettek mélyinterjút. A The Media Line emlékeztet rá, hogy a demográfiai robbanás miatt a Közel-Kelet arab országaiban rendkívül magas a fiatalok aránya, ezért politikai és társadalmi szempontból is nagyon fontos, hogy a felnövekvő nemzedék milyen nézeteket képvisel.

A közvélemény-kutatás tanúsága szerint a közel-keleti arab fiatalok elsősorban jó egyetemeket, demokratikus intézményrendszert, olcsó lakhatást és munkalehetőséget szeretnének.

A felmérés készítői kiemelik, hogy mindez nem jelenti, hogy az arab fiatalok nyugati típusú demokráciára vágynak. Inkább azt szeretnék, ha a demokratikus intézmények az arab hagyományokra épülnének. Nem ragaszkodnak a népszuverenitás nyugati eszméjéhez: azzal is beérnék, ha az állampolgároknak több lehetősége lenne a hatalmon lévőkhöz fordulniuk problémáikkal.

Címkék: iszlám
Ország: