Latin-amerikai természeti és társadalmi csapások
Rafael Gumucio, a neves mexikói író az idei év – és talán az évtized – legszörnyűbb földrengéseinek következményeit hasonlítja össze a Letras Libres számára írt cikkében. Mind Haitin, mind pedig Chilében eddig még sohasem tapasztalt pusztítást vitt végbe a katasztrófa, mindkét országban rengeteg ember veszítette életét és nagy az anyagi kár. Ám a hasonlóságok – írja – ezzel mintha véget is érnének.
Haitin látványos a szörnyűség, és bár kegyetlen jelentetek tanúi voltak a vidéken élők is, a természet elsősorban a fővárosra, Port-au-Prince-re csapott le. Megsemmisültek a középületek és az üzletek az áruikkal együtt, ami az éhséget és ivóvízhiányt még inkább elviselhetetlenné tette.
Ám ha a chilei fővárosban járkál az ember – ekként a kommentár – gyakorlatilag észre sem veszi, hogy történt valami. Különösen a kormánynegyedek és a középosztályés felső tízezer házai (illetve palotái) mutatnak szinte felfoghatatlan ellenállást a földmozgással szemben. Ám ez csak a látszat. Furcsa módon a homlokzatok, illetve a külső falak és támelemek maradtak épek, még az ornamentika sem sérült. De belül valamennyi háznak, a korábbi rengések következtében keletkezett repedései kaptak még hangsúlyozottabb kontúrt.
Az is érdekes – jegyzi meg a szerző –, hogy általában a régi épületek őrizték meg sértetlenségüket, ugyanakkor az új létesítmények – így számos híd és autópálya – leomlott, mutatván, az elmúlt évtized nagy gazdasági fellendülésében milyen sok a a felületes munka. Nem is beszélve a szegények által tömegesen lakott vidéki városokról, főként Concepciónról. Még szerencse, hogy Haitival szemben itt nem pusztultak el az üzletek, melyeket a helybeliek azóta is fosztogatnak.
Chile szereti magát Dél-Amerika Svájcaként aposztrofálni, ami – néhány külső elem tanúsága szerint – nem is alaptalan. Ám, hogy az ország valójában Svájccal semmilyen tekintetben össze sem mérhető, azt az idei katasztrófa mutatja meg a legjobban.
