Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

Német politikusok nyílt levele: „Ideje lenne Oroszországot meghívni NATO-ba”

Der Spiegel

A hidegháború lezárulta óta teljesen átalakult a világ biztonságpolitikai térképe. A Kelet-Nyugat szembenállás a múlté, sőt, az egykori ellenségek - a Szovjetunió és a NATO tagállamai - érdekei közösek. Tekintélyes német politikusok a hamburgi hetilapban megjelent nyílt levében szorgalmazzák Oroszország NATO-felvételét.

Volker Rühe korábbi német védelmi miniszter, Klaus Naumann nyugdíjazott tábornok, Frank Elbe külpolitikai szakértő és Ulrich Weisser biztonságpolitikai szakértő szerint a NATO jelenleg nem képes ellátni feladatait. Ennek oka elsősorban az, hogy az észak-atlanti szervezet tagjai két évtizeddel a hidegháború lezárulta után sem ismerik fel, hogy Moszkva már nem ellenség, hanem sokkal inkább szövetséges. Oroszország és az észak-atlanti térség érdekei közösek: az egyre erősebb ázsiai politikai, gazdasági és stratégiai nagyhatalmak ellensúlyozása, a térség energiabiztonságának növelése, az iráni atomprogram leállítása és az iraki, az afganisztáni illetve a közel-keleti békefolyamat elősegítése. Mindez viszont csak széles amerikai-európai-orosz összefogással érhető el.

A német biztonságpolitikai szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy a NATO keleti terjeszkedése feszültségeket gerjeszthet az észak-atlanti szervezet és Moszkva között, amennyiben Oroszország nem kap lehetőséget a csatlakozásra. Ha Oroszország is meghívást kapna, akkor nyilván nem kifogásolná Ukrajna és Grúzia csatlakozását sem. A NATO ilyetén bővítése lehetővé tenné az atomfegyverek gyors leszerelését is.

Ország: Oroszország