A litvánok szerint Oroszország még mindig megszálló hatalom
Dmitrij Medvegyev szép ajándékot kapott a francia elnöktől, minthogy múlt heti párizsi látogatása alkalmával Franciaország négy Mistral-típusú cirkálót adott el az orosz hadseregnek. A hajók fedélzetéről támadó helikopterek is képesek felszállni.
A litván lapot – miként a balti közvéleményt is – leginkább az háborítja fel, hogy a hajókat már eleve a balti térségbe szánják az oroszok, tehát az elnyomásuktól oly rég szenvedő itteni népek saját biztonságuk elleni támadásként élik azt meg.
A Lietuvos Rytas igen kritikusan veti a francia elnök szemére, hogy az vajon megfeledkezett volna arról, hogy a Kreml csapatai még mindig grúz területen állomásoznak, s az általuk okozott sebek még be se gyógyultak. Semmit sem jelent Sarkozynek, hogy az egykori, színtiszta német Königsberget (Kalinyingrád) még mindig oroszok tartják megszállva, miként a finn Karjalát (Karélia), vagy a japán Kuril-szigeteket?
Az efféle eljárás képmutatás, sőt kettős mérce alkalmazása, és annak a rövidlátásnak a példája, mely oly gyakran jellemezte a franciákat – írja a lap. Pedig Párizs vehette volna a fáradtságot, s belenézhetett volna az új orosz katonai doktrínába ahhoz, hogy tisztán lássa: a Kreml számára a legnagyobb ellenség ma ismét az a NATO, melynek Franciaország is oszlopos tagja.













