Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

Irán már az ENSZ-szel is packázik

Asharq Al-Awsat

A neves emigrációban élő iráni publicista, Amir Taheri, összefoglalót ír Teherán atomprogramjáról. Az ország ezen a héten komoly következményekkel kényszerül szembenézni: az ENSZ szakosodott szervének, a 32 országot képviselő Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (IAEA) az asztalára olyan jelentés kerül, mely Irán és az ENSZ viszonyának végzetes elmérgesedését idézheti elő.

Taheri végigköveti az Ügynökség és Teherán kapcsolatainak elmúlt húsz évét, megállapítva: először Hans Blix, az Ügynökség svéd nemzetiségű igazgatója lebbentette fel a fátylat arról, hogy a perzsa állam nem megengedett módon fejleszti nukleáris iparát, és olyan kutatások történek, melyek révén atomfegyverhez alkalmas dúsított uránium juthat a rezsim birtokába.

Blix jelentésének akkor nem lettek különösebb következményei , bár az is igaz, hogy az Ügynökség következő igazgatója, az egyiptomi Mohamed el-Baradei, aki igyekezett mindig mentséget és magyarázatot találni a teheráni magatartásra, s mindvégig kitartott amellett, hogy nem férhet kétség a perzsa állam jóindulatához, végül mégsem tudta tagadni a valóságot, miután ő maga botlott tárgyi bizonyítékokba.

El-Baradei sokáig ENSZ-főtitkári pályafutásról álmodozott, így álláspontját sokszor jellemezték ennek a célnak megfelelő taktikai elemek. Nem úgy utódjáét, a japán Jukia Amanoét, aki már korántsem hagyja megtéveszteni magát Teherán által. Az általa előkészített, Iránnal kapcsolatos anyag négy olyan következtetést tartalmaz, amelyek végre néven nevezik azt a bizonyos gyermeket – írja Taheri.

(1) Irán soha sem működött együtt az elvárt mértékben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, magatartása az utóbbi időben pedig még elutasítóbb lett.

(2) Irán egy ideje az energiaipari kutatásokkal párhuzamos nukleáris fegyvergyártó programot valósít meg.

(3) Megalapozott az az aggodalom, hogy Irán egy ideje nukleáris töltet célbejuttatására alkalmas rakétakísérleteket folytat.

(4) Irán megsérti azokat a kötelezettségeit, melyeket a nukleáris leszerelési megállapodásban, illetve öt Biztonsági-tanácsi felszólítás nyomán magára vállalt.

Ország: Irán