Medvegyev párizsi mézeshete
Dmitrij Medvegyev elnököt igen szívélyesen fogadták Párizsban – állapítja meg egyöntetűen szinte valamennyi orosz lap. A francia újságok – kivétel nélkül – elsőoldalas cikkekben számolnak be a kapcsolatos rendezvényekről, a kommentárok tónusa pedig kifejezetten pozitív. Van olyan cikk, mely egyenesen a francia-orosz kapcsolatok „mézeshetéről” ír – állapítja meg összefoglalójában a gazeta.ru.
A franciáknak megvan minden okuk, hogy reménykedve figyeljék a két ország kapcsolatainak kibontakozását, elvégre az elmúlt néhány évben 10 milliárd dollárt invesztáltak az orosz iparba, és terv van az összeg emelésére. Az általános elégedettséget a két elnök is igyekezett igazolni, Nicolas Sarkozy épp úgy, mint maga Medvegyev „stratégiai partnerségről” beszél, s nem győzik bizonygatni a közöttük lévő bizalmi viszonyt.
Alekszej Makarkin, a moszkvai székhelyű Politikai Technológiák Központjának elnökhelyettese szerint „Sarkozy számára fontos bebizonyítani, hogy a bilaterális kapcsolatok terén másképp is lehet építkezni, mint ahogy azt Washington teszi. Amikor elfoglalta az elnöki széket, kifejezetten Amerika-barát politikus benyomását tette, de pártjának számos befolyásos tényezője fontosnak tartja az orosz reláció normalizálását. Ez az, amiért Franciaország igyekszik az együttműködésre Moszkvával s ebben élen jár Sarkozy."
Ami pedig az oroszokat illeti, a korábbi, Európával szembeni leereszkedő magatartás gyorsan megváltozott, amint az olaj- és gázárak zuhanni kezdtek, így aztán a Kreml rájött, hogy jelentékeny nyugati beruházásokra szorul. Makarkin e két tényezővel magyarázza, hogy a franciák és az oroszok ily barátságos kapcsolatépítésbe kezdtek.













