Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

Görögország: az európai egység a tét

Il Sole 24 Ore

A neves olasz gazdasági napilap véleménye szerint Brüsszelnek nem lenne szabad megsegítenie Athént, hogy az időben vissza tudja fizetni óriási adóságát. Elvégre semmi garancia sincs arra, hogy az eset meg ne ismétlődjék – Görögországban vagy másutt –, ha az adott társadalmak nem érzékelik lépéseik komoly súlyát. Ha Görögország maga kényszerülne gondoskodni a visszafizetésről, az nagymértékben segítené az európai egység megőrzését.

A közös fizetőeszközhöz fűződő álmokra komoly árnyék vetült, és a görög eset kapcsán gyakorlatilag ugyanazok a kérdések merülnek most fel minduntalan, melyeket egyes szkeptikusok az euró bevezetésekor hangoztattak: vajon e pénznem egy politikai egységnek a kifejeződése-e vagy pedig csak egy „jegybanki döntésé”, mellyel egyszerűen meghatározható egy átváltási arányt?

Ha a mostani görög krízisnek lehet tanulsága, akkor az épp az, hogy bármilyen megelőlegzett segítségre vonatkozó ígéret rendkívül veszélyes, és épp ez az, ami elhinti a jövendő krízisek magvát. Hogy megőrizhessük Európa egységét, le kell mondani a magától értetődő – már-már automatikus – segítségnyújtás gyakorlatáról, és erősíteni kell az egyes nemzetállamok felelősségérzetét. A legjobb lenne, ha Brüsszel ennek gyakorlatát most, a görög eset kapcsán vezetné be, nem halogatva tovább – írja a római gazdasági napilap.

Ország: Görögország