A leszakadás már 9 hónapos korban megkezdődik
A brit liberális napilap ismerteti a Millenium Cohort Study felmérését, amelyből kiderül, hogy az ötéves korukban problémásnak számító gyerekek már kilenchónaposan is kevésbé fejlettek. Egyes szakértők szerint az esélyegyenlőség érdekében ezért már jóval a beiskolázás előtt meg kell kezdeni a hátrányos helyzetben lévő gyerekek felzárkóztatását.
A 15 ezer gyerek megfigyelésével készült kutatás megállapítja, hogy a kilenchónapos korukban az átlagnál kevésbé fejlett motoros képességekkel rendelkező csecsemők később a szellemi fejlődésben is lassabban haladnak előre kortársaiknál, és ötéves korukra komoly hátrányba kerülnek. Azok a gyerek, akik kilenchónaposan ügyesebben másznak és fognak, nagy valószínűséggel ötéves korukban jobb kognitív képességekkel rendelkeznek.
A jelentés kapcsán minden bizonnyal újra előtérbe fognak kerülni az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kérdések - írja a The Guardian. A napilap emlékeztet rá, hogy egy néhány napja megjelent másik felmérés megállapította, hogy az iskolakésre rosszabb helyzetű családból származó gyerekek akár egy éves lemaradásban lehetnek szókincs tekintetében.
A The Guardian megjegyzi, hogy a májusban esedékes választás kampányában központi kérdés lesz a szegény családok felzárkóztatásának ügye.
A szakértők megosztottak a gyerekek felzárkóztatásával kapcsolatban. Vannak, akik szerint már az iskolakezdés előtt szükség lenne felzárkóztatásra, mások szerint azonban a gyerekek számára a legfontosabb az, hogy szüleik nevelhessék őket.













