Amerikai és izraeli katonai vezetők Iránról tárgyalnak
Az amerikai vezérkari főnök, Mike Mullen admirális vasárnap Jeruzsálembe érkezett, ahol tárgyalásokat kezd partnerével, Gabi Askenazival, illetve Ehud Barak védelmi miniszterrel és más magasrangú katonai vezetőkkel – írja a Tel-Aviv-i napilap. Hivatalos közlés szerint a két ország védelmi kapcsolatai kerülnek majd terítékre, de általános az a vélekedés, hogy emellett a két delegáció más, fontos témákat is megvitat.
A sajtó tudni véli, hogy Mullen nyilatkozata, melyet közvetlenül Washingtonból történő elutazása előtt adott, s amelyben Irán nukleáris programjáról részletesen és nagyon kritikusan beszélt, előrevetíti izraeli tárgyalásainak egyik fontos elemét.
A lap utal rá: Teherán magatartása igencsak aggasztja mind az Egyesült Államokat, mind pedig az Európai Uniót, sőt a meg-megújuló iráni diplomáciai offenzívák dacára, Teherán az ENSZ Biztonsági Tanácsának álláspontjával is szembe került, mely követeli az urándúsítás azonnali leállítását.
Mullen találkozni fog annak az izraeli csoportnak a tagjaival is, akik humanitárius segítséget nyújtottak a haiti lakosságnak a pár héttel ezelőtt történt súlyos földrengést követően. Az amerikai hadsereget igencsak érdeklik a közép-amerikai szigetországban szerzett izraeli tapasztalatok – írja az újság.













