Kína is tart a kiberháborútól
A Nyugat- és elsősorban az Egyesült Államok - egyre növekvő aggodalommal figyeli a Kínából az amerikai érdekeltségek ellen indított hackertámadásokat és kémakciókat, amelyek egyes vélekedések szerint a kommunista pártvezetés támogatásával, de legalábbis tudtával történnek. A New York-i napilap beszámolója szerint azonban Kína még a fejlett nyugati országoknál is jobban ki van téve a kibertámadásoknak.
Hillary Clinton a Google kínai szerverei ellen indított támadások után gazdasági elszigeteléssel fenyegette meg az Egyesült Államok számítógépes hálózatát megtámadó államokat. Szakértők elképzelhetőenk tartották, hogy a kínai hatóságok állnak az amerikai cégek szerverei ellen indított akció mögött.
A The New York Times riportjából kiderül, hogy a kínai vezetés nem csak az interneten szerveződő ellenzék, hanem a kibertámadások miatt is aggódik. A félelemre jó oka van: egy kormányközeli pekingi lap decemberben arról számolt be, hogy tavaly egy figyelmetlen mérnök véletlenül vírust telepített a gépére, aminek következtében egy meg nem nevezett titkosszolgálat hozzájutott a kínai tengeralattjárókról vezetett szigorúan titkos adatbázishoz. A napilap megemlíti, hogy a hackertámadásokat élesen elítélő Egyesült Államok is előszerettel él az internetes hírszerzés lehetőségével.
Igaz ugyan, hogy az amerikai kormányzati és vállalati szerverek is megbéníthatók, ám még mindig nagyobb biztonságban vannak, mint a kínai hálózatok. A kínai tűzfalak és egyéb védelmi rendszerek könnyen kijátszhatók. További jelentős kockázatot jelent, hogy Kínában nagyon sok számítógépen - gyakran a kormányzati gépeken is - illegális szoftverek futnak. Sőt, a pártvezetés a Microsoft és egyéb nyugati cégek által kifejlesztett prgoramok miatt is aggódik: attól tart ugyanis, hogy a szoftverek miatt kiszolgáltatottá válik riválisaival szemben. Újabban ezért igyekszik saját készítésű szoftverekkel helyettesíteni őket - egyelőre nem nagy sikerrel, mert a hazai fejlesztésű programok nem veszik fel a versenyt a nyugati cégek szoftvereivel.













