A NATO-garantálta európai biztonság Moszkva számára elfogadhatatlan
Igor Zevelev, a MacArthur Foundation moszkvai irodájának igazgatója elemzi a szervezet és Oroszország kapcsolatát a Kommerszant számára. Idézi Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt, aki nemrég kijelentette: e kapcsolat a NATO számára prioritás. Madelein Albright volt amerikai külügyminiszter pedig nemrég azzal a céllal repült az orosz fővárosba, hogy ott ismertesse a szervezet új elgondolásait. Mindeközben a Dmitrij Medvegyev által szentesített új orosz védelmi stratégia a NATO-t kiáltja ki a legfőbb külső ellenségnek.
Oroszország lenne az egyetlen ország, mely ugyanolyannak látja a NATO-t, mint amilyen az a hidegháború évtizedeiben volt? Nem feltétlenül, jegyzi meg az elemzés, elvégre a szervezet belső átalakulása igen különböző képet mutat, attól függően, hogy honnan nézzük: Washingtonból, Berlinből, Varsóból, Moszkvából vagy épp Kabulból.
Moszkva számára a szervezet nem csak egy egyszerű partner a NATO-Oroszország Tanács keretében, hanem egy olyan katonai szövetség, mely – szerinte – oroszellenes célokat követ, s melynek fegyveres ereje egészen közel húzódott az orosz határokhoz. Nem véletlen tehát, hogy nagyon sok orosz is fenntartásokkal tekint rá. A Levada Központ által készített egyik felmérés szerint a lakosság 63 százaléka véli úgy: a NATO ellenség, s mindössze az orosz lakosság 3 százaléka gondolja azt: országának be kellene lépnie a szervezetbe.
Ám nem mindenki gondolja ezt, az elitben más vélemények is markánsan megfogalmazódnak. Az egyik moszkvai think-tankben rendezett vitán, melynek címe: Oroszország a 21. században: A vágyott jövő képe (Россия ХХI века: Oбраз желаемого завтра), kifejezetten kedvező fogadtatást aratott az az elképzelés, hogy Oroszország egy napon a NATO tagja legyen.
A politikai vezetésnek azonban mások a prioritása. Még ha el is fogadják, hogy a NATO már messze nem az a kifejezetten katonapolitikai célokat követő szervezet, mely volt a hidegháború alatt, a Kreml számára továbbra sem elfogadható a NATO köré épített európai biztonsági rendszer. Ugyanis képtelenek elképzelni országuk NATO-tagságát, így egy ilyen opció eleve azt is jelenti szemükben, hogy maguk az oroszok ki lennének zárva ebből a rendszerből.













