Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

A német kormány „iszlám intézetek” felállítását tervezi

Süddeutsche Zeitung

A német szövetségi kormány iszlám intézetek alapítását fontolgatja, az előzetes felmérések megtörténtek, és a politikai szándék is megvan hozzá – írja a müncheni liberális napilap. Már több egyetem jelentkezett, ahol eddig is folyt valamilyen korlátozott jellegű teológiai vagy kulturális kutatásokra összpontosító aktivitás.

A szövetségi Tudományos Tanács is felsorakozott a terv mögé, Annette Schavan oktatásügyi miniszter (CDU) pedig kijelentette: az anyagi támogatást a központi kormányzat fogja állni.

Az előzetes felmérések szerint legalább 2000 oktatóra lesz szükség, hogy a mindegy 700 000 iszlám felekezetű tanuló igényeit kielégíthessék; őket javarészt külföldről szerződtetnék. A Münsteri Egyetem valamint egy Baden-Würtenberg-i főiskola elsőként jelezte, hogy azonnal készek lehetőséget biztosítani négy-négy tanár számára, hogy mielőbb elkezdhessék az oktatást. Münsterben egyébként is már létezik egy apróbb kurzus, melynek témája az iszlám teológia. Sőt, korábban szerettek volna egy „Felekezetközi dialógus” című kurzust is elindítani.

Németországban a legnagyobb iszlám közösség a törököké. A szervezeteiket összefogó ernyőszervezet, a Németországi Török Közösségek Szövetségének (TGD) elnökhelyettese, Kenan Kolat ugyanakkor felhívta a német hatóságok figyelmét, hogy nem szabad „iszlám oktatás” címen kizárólag teológiai stúdiumokban gondolkodni, illetve csak a teológiai képzésre koncentrálni és kizárólag ilyen profilú tanárokat meghívni, elvégre az e felekezethez tartozók között világi, szekuláris gondolkodásúak is vannak.