Az új EU-s dokumentum figyelembe veszi Izrael érveit is
Az Európai Unió által elfogadott közel-keleti dokumentum nem okozott örömöt Izraelben, mindazonáltal a zárt ajtók mögött folyt egyezkedések eredményeként az közel sem tekinthető oly ellenségesnek, mint a svédek által készített eredeti szövegjavaslat – írja kommentárjában a jeruzsálemi napilap.
A mostani szöveg a svéd tervezetthez képest több izraeli szempontot figyelembe vett. Ennek megfelelően kikerült belőle az utalás Kelet-Jeruzsálemre mint a palesztin területek fővárosára, sőt az inkriminált Palesztina szó sincs már benne, helyette az Izrael által is elfogadható, a jelenlegi reális helyzetet tükröző Palesztin Nemzeti Hatóság maradt.
A dokumentum ugyanakkor tartalmaz egy felhívást is a két külön állam létrehozására, azaz, hogy a területen osztozzék meg Izrael Állam és egy „független, demokratikus, stabil és életképes Palesztin Állam”. A svéd javaslat gyakorlatilag a palesztinoknak juttatott volna mindent, amit azok követeltek. A végső verzió e téren is visszafogottabb, figyelembe veszi azt az izraeli álláspontot, mely szerint, ha minden úgy történik, amint azt a palesztinok kívánják, akkor gyakorlatilag semmi megtárgyalandó sem marad.
Ám a szöveg még így sem tekinthető részrehajlás-mentesnek, ugyanis abban semmilyen utalás sem történik arra, hogy a jövendő Palesztina demilitarizált állam legyen, Izrael pedig a zsidóság állama, mely nem köteles azokat a palesztinokat visszafoglalni, akik a környező arab államok menekülttáboraiban élnek és Izraelbe kívánnának visszatérni, nem pedig Palesztinába. Sőt, a dokumentum nem szólítja fel a palesztinokat, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz és mondjanak le az erőszakos megoldásokról.













