Október 14: Török-örmény kiegyezés
A New Yorkban tartózkodó török külügyminiszter, Ahmed Davutoğlu minden eddiginél precízem dátumhoz kötötte az Örményországgal való kapcsoltfelvétel időpontját. Újságírói kérdésre adott válaszában kijelentette: még a labdarugó-világbajnokság török-örmény selejtező mérkőzését megelőzően alá fogják írni a megállapodást.
Azt is megerősítette, hogy nem egy egynapos határnyitásról lesz szó, hanem végérvényesen rendezni kívánják a kapcsolatokat.
Mint ismeretes, az első világháborút követően, a törökök által elkövetett örmény-genocídium rontotta meg végzetesen a két ország kapcsolatát, mindazonáltal a határok átjárhatók maradtak, s a diplomáciai viszony is fennállt Ankara és Jereván között, egészen 1992-ig. Ekkor – a Hegyi Karabahért vívott háborút követően, amikor is az örmények által lakott területet végre Jereván újra visszafoglalhatta – az Azerbajdzsánnal szövetségben álló Törökország megszakított minden kapcsolatot Örményországgal. Azóta a határátkelőhelyek is zárva maradtak.
Ankara már több esetben tett kísérletet arra, hogy rendezze a viszonyokat, ám ebbéli próbálkozásai rendre megfenekletek Azerbajdzsán ellenállásán. Mára viszont nyilvánvalóvá vált, hogy Ankara képtelen lesz nagyívű geopolitikai terveit megvalósítani a térségben, ha északi szomszédjával ki nem egyezik.
Davutoğlu kijelentése arra utal, hogy rövidesen lezárulhat a vita, hisz a 2010-es világbajnokság török-örmény selejtezőjére most, október 14-én kerül sor. A határnyitás azt szolgálná, hogy az örmény szurkolók közvetlenül beutazhassanak Törökországba.













