Rémálom egy római étteremben
Az ismert olasz napilap arról számol be, hogy rémálommá változott két japán turista romantikusnak indult vacsorája Róma egyik ékességének, a Piazza Navonának egyik elegáns éttermében. A legközkedveltebbek között számon tartott intézmény ugyanis a kétfős, választékos, de semmilyen extrákat nem tartalmazó menüért közel 700 eurót számolt fel. Ráadásul eléggé agresszíven próbáltak érvényt szerezni követelésüknek.
Több, mint elégséges bizonyíték áll rendelkezésre, hogy a vendéglő már eleve átverni igyekezett a vendégeket – írja az újság –, ugyanis az angolul jól beszélő pincér nem is engedte nekik kiválasztani az ételeket, mondván: bízzanak benne, a legjobbat fogja hozni nekik. A japán turisták, miután elhagyták az éttermet, azonnal jelentették az esetet a hatóságoknak, mellékelve a számlát is.
A lap – és a vizsgálatot lefolytató hatóságok – szerint nem csak arról van szó, hogy a vendéglő irreális árat számított fel az ételekért, de a cechhet – a vendégek véleményét ez ügyben ki sem kérve – megtoldott még több mint 100 euró borravalóval.
A feljelentést követő vizsgálat beigazolta, a vendéglő nem azokat az árakat számolta fel, melyek a kifüggesztett menün is szerepelnek, hanem azoknak olykor a többszörösét, ráadásul súlyos higiéniai visszaéléseket is tapasztaltak, mindezek alapján pedig az intézményt azonnal bezáratták.
A főváros polgármestere, Gianni Alemanno kijelentette, a bírság megfizetésén túl, további büntetésként, gondja lesz rá, hogy a vendéglő „soha többé ne nyithassa meg kapuit”. „A tulajdonostól pedig azonnal el kell venni a működési engedélyt.”













