Franciaország kártalanítja az atomfegyver-kísérletek áldozatait
1960 és 1996 között először az algériai sivatagban, később csendes-óceáni korallzátonyokon zajlottak a francia atomkísérletek. Párizs sokáig tagadta, hogy az e területeken a katonai személyzet és a lakosság körében fokozódó mértékben jelentkező betegségeknek közük lett volna a kísérleti robbantásokhoz, most viszont törvényt hoztak az áldozatok kártalanításáról.
A francia nemzetgyűlés tegnap szavazott a vonatkozó törvényjavaslatról, amelyet a konzervatív többség szavazott meg. „A veteránok egészségük, sőt olykor életük árán segítették elő, hogy Franciaország békében élhessen, a nagyhatalmak közé tartozzon és joggal lehessen az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja" - indokolta állásfoglalását egy képviselő.
Az ellenzéki szocialisták tartózkodtak a szavazástól, mondván, hogy az áldozatok szervezeteit nem vonták be kellőképpen a kártalanítás lebonyolításába. A kommunisták elutasították a tervezetet, mondván, hogy csupán szimbolikus értéke van. Maxime Gremetz kommunista képviselő szerint Franciaország büszkén „kivásárolja magát" az atomkísérletek katasztrofális következményei alól. Egy veterán szövetség szerint olyan „első lépésről" van szó, amelyet egy továbbinak kell követnie.
A kezdetben Algériában, később a Mururoa és Fangataufa korallzátonyon végrehajtott, összesen 210 robbantás körül mintegy 150 ezer katona és polgári alkalmazott tevékenykedett. Ehhez jön még a közelben élő polgári lakosság. Évek óta jelentkeznek panaszok a kísérletekkel összefüggésbe hozott leukémiával és más rákos megbetegedésekkel kapcsolatban. Hervé Morin francia védelmi miniszter szerint több száz ember jogosult kártérítésre. A kormány mindeddig tagadta, hogy összefüggés volna a kísérletek és a betegségek között, a kártalanítással viszont a Neue Zürcher Zeitung szerint azt is beismeri a francia kormány, hogy a robbantások során több baleset is történt, amelyek hatására a környékbeli lakosságot sugárzás érte. Például 1962 májusában egy algériai kísérlet után a helyszín 150 km-es körzetét érte radioaktív szennyezés.













