Archívum - már 2010
Csőd szélén a brit királyi ház
A londoni napilap birtokába került titkos levelezés szerint rendkívül súlyos anyagi nehézséggel küzd II. Erzsébet királynő. Az uralkodó a kormánytól kér támogatást, mert már a gázszámla kiegyenlítése is gondot okoz.
Kína titokban ezreket végeztet ki
Az Amnesty International éves jelentése szerint Kína 2009-ben több ezer embert végeztetett ki. A halálbüntetést Kína mellett Iránban, Irakban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Államokban alkalmazták a legtöbbször.
Kína és az „információs imperializmus”

Még több hatalmat a Kremlnek!
A hétfői moszkvai véres merényletek azt bizonyítják, hogy az orosz vezetés brutális stratégiája az észak-kaukázusi iszlám szeparatizmussal szemben nem működik. Ám Dmitrij Medvegyev elnök és Vlagyimir Putyin miniszterelnök arca továbbra is szenvtelenséget mutat – írja kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung.
A Hamász Gázában bankot rabolt
Tíz Hamász-milicista hétfőn, a normális nyitvatartási idő alatt behatolt egy bankba, s onnan elvitt egymillió izraeli sekelt, ami mintegy 270 000 dollárnak felel meg. Az övezetet hatalma alatt tartó terrorista szervezet egyik szóvivője kijelentette: csak jogos tulajdonukat vették el, minthogy az a pénz a közkiadások finanszírozására érkezett az övezetbe.
Véget érhet az óvatos orosz liberalizáció

Egyesek Európában is internet cenzúrát akarnak
Az Unió belügyi biztosa, Cecilia Malmström azzal állt elő, hogy a kontinens egész területén be kellene tiltani a gyermekpornó profilú internetes oldalakat. Hogy miként gondolta ezt a magas uniós bürokrata, azt nem részletezte, s ebben rejlik az elképzelés igazi veszélyessége – írja cikkében a liberális frankfurti napilap.
Moszkva geopolitikai gyöngesége
A Stratfor nevű neves hírszerzési elemzőközpont gyorsjelentése azt valószínűsíti, hogy a moszkvai terrorcselekmények elkövetői a Moszkva által megszállt Észak-Kaukázusból, valószínűleg Csecsenföldről származó muszlim nők lehettek. A hasonló előzmények mind erre utalnak. Egy 1999-es épületrobbantásnál egyértelmű jeleit mutatták ki annak, hogy militáns iszlám csoportok húzódnak meg a háttérben, egy moszkvai színház 2002-es elfoglalása, illetve két 2004-es repülőgép-robbantás e gyanút még inkább megerősítette.
Moszkvai metrórobbantások: a passzivitás ára
A hírportál szakértői elemzése a hétfői moszkvai metrórobbantások kapcsán azt írja: az oroszoknak is meg kell szokniuk, hogy – akárcsak a világ más nagy városai vagy akár országai – együtt éljenek a veszéllyel és bizonyos fokig a félelemmel. Nincs mód arra, hogy minden egyes utazót a hatóságok ellenőrizzenek, és arra sincs mód, hogy fémdetektorokat szereljenek fel a bejáratoknál, elvégre a zsúfoltság már így is olykor szinte elviselhetetlen.
Izrael beveti az alternatívenergia-fegyvert
Uzi Landau izraeli infrastrukturális miniszter a múlt héten washingtoni körútja során a megújuló energiaforrások fejlesztésére ösztönözte az amerikai befektetőket és a kormányt - áll az abu dzabi napilapban. Az olajfüggés csökkenésével jelentősen gyengülne a közel-keleti arab államok geopolitikai jelentősége, és meggyengülének az iszlamista radikális szervezetek.













