Archívum - feb 26, 2010
Tovább tart a vita a START-megállapodás aláírásáról
Annak ellenére, hogy a decemberben lejárt START egyezmény utódja már elkészült és elméletileg bármikor alá lehetne írni, mégis vita folyik az amerikai és orosz fél között arról, hogy összekapcsolják-e benne a támadó és védekező erők kölcsönös csökkentésének szándékát vagy sem. Az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma most kinyilvánította: ha az említett kapcsolatot az aláíró felek mellőzik, akkor nem ratifikálja az egyezményt.
A román menekültek szégyellik származásukat
Egy torinói tanár nemrég közzétette tapasztalatait a bevándorolt románokkal kapcsolatban. Sokukkal rendszeresen találkozott munkája során, és azt tapasztalta: a legtöbbjüket az a vágy hajtja, hogy minél hamarabb integrálódjanak az olasz társadalomba. Ha a véletlen találkozások során a tanár rákérdezett származásukra, nem akartak egyenesen válaszolni a kérdésre.
Az amerikaiak felkészültek a kínai évszázadra
A washingtoni napilap ismerteti az ABC Newsszal közösen készített közvélemény-kutatását, amelyből kiderül, hogy az amerikai lakosság meglehetősen pesszimista az Egyesült Államok világpolitikai jelentőségének jövőjével kapcsolatban. A gazdasági válság miatt egyre többen gondolják, hogy Kína lehet a világ vezető nagyhatalma.
Katasztrofális mértékben csökkent a világkereskedelem volumene
2008-ban, a gazdasági válság kirobbanásakor sokan abban reménykedtek, hogy a recesszió csak az Egyesült Államokat és néhány másik nyugati gazdaságot fogja sújtani. Mára azonban bebizonyosodott, hogy a fejlődő országok sem kerülhetik el a válság hatásait. A Világkereskedelmi Szervezet adatai szerint 2009-ben a várakozásokat jelentősen meghaladó 12 százalékos mértékben esett vissza a globális kereskedelem.
Észak-Korea ismét nukleáris csapással fenyegetőzik
Az Egyesült Államok és Dél-Korea március elején tartja szokásos éves hadgyakorlatát. Phenjan szerint a hadgyakorlat valójában a nukleáris háború előkészülete. Észak-koreai katonai vezetők kijelentették, hogy nem nézik ölbe tett kézzel a készülődést, és megelőző csapást fognak mérni az amerikai és a dél-koreai hadseregre.













