Archívum - júl 3, 2009
Irán: klientúrák harca

Az iráni ellenzék fellépése nem hozta azt az eredményt, amit nyugaton reméltek tőle. De még így is súlyos csapást jelentett a teheráni rezsim szempontjából - állapítja meg Ulrich Ladurner a Die Zeit elemzésében, amely „belülről" igyekszik bemutatni a rendszer működését.
Itt az ideje az Irán elleni izraeli légicsapásnak?
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az iráni forradalom megbukott, és Ahmadinezsád hatalma megingathatatlan, ami előrevetíti, hogy az iszlám köztársaság nem mond le atomprogramjáról. John Bolton amerikai diplomata, a Bush-kormány egykori ENSZ-nagykövete szerint Izraelnek döntenie kell, hogy csapást mér-e az iráni atomlétesítményekre.
Brzezinski: Obamának határozottságot kell mutatni Moszkvában
Barack Obama amerikai elnöknek három fontos szempontot kell érvényre juttatnia a jövő héten Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel folytatott megbeszélései során - írja Zbigniew Brzezinski veterán biztonságpolitikai szakértő. A közös célok hangsúlyozása közben az amerikai elnöknek ki kell állnia a nemzetközi normák mellett. Fontos az is, hogy Obama ráébressze az orosz elnököt, hogy Moszkvának is érdeke a stratégiai közreműködés az euroatlanti közösséggel.
A török EU-tagság kérdése feszültté teheti a francia-svéd viszonyt
Miután Stockholm fél évre átvette az EU soros elnökségét, a Svédország által támogatott, Franciaország által viszont nem pártolt török EU-jelöltség feszültséget okoz a két uniós tagállam között.
Az ámisokat is elérte a válság
Az amerikai többségi társadalomtól elkülönülten élő, a modern technikai vívmányait elutasító tradicionális keresztény közösség sem ússza meg a gazdasági válságot. Az ámis közösség bankát nemrég megrohanták a pénzükért aggódó betétesek - adja hírül a New York-i napilap.
Eltérő amerikai és orosz vélemények Obama moszkvai útjáról
Június 6-án és 7-én az orosz főváros látja vendégül Barack Obama amerikai elnököt. A moszkvai szakértők – állapítja meg a hírügynökség elemzése – sokkal szkeptikusabbak a vizit által feltárható lehetőségekkel kapcsolatban, mint amerikai kollégáik. Ennek elsődleges oka – idézi Szergej Karaganovot, az Orosz Kül- és Védelmi Politikai Tanács elnökét –, hogy valódi változás nem tapasztalható Washington külpolitikai törekvéseiben, így a látogatás mindössze „kozmetikai módosulásokat idézhet elő”.
Rémálom egy római étteremben
Az ismert olasz napilap arról számol be, hogy rémálommá változott két japán turista romantikusnak indult vacsorája Róma egyik ékességének, a Piazza Navonának egyik elegáns éttermében. A legközkedveltebbek között számon tartott intézmény ugyanis a kétfős, választékos, de semmilyen extrákat nem tartalmazó menüért közel 700 eurót számolt fel. Ráadásul eléggé agresszíven próbáltak érvényt szerezni követelésüknek.
A Hamász merényletet tervezett a palesztin elnök ellen
A palesztin hatóságok egy tíz főből álló különítményt tartóztattak le, melynek célja volt Mahmud Abbasz elnök meggyilkolása. Ezzel – jelentette ki a palesztin biztonsági szervek, a Fahat szóvivője, Fahmi Zarir – újra káoszba akarták taszítani a Jordán nyugati partján fekvő államalakulatot, és egyben megakasztani azokat a béketárgyalásokat, melyek a Fatah és a Hamász között zajlanak jelenleg is Kairóban.







