Archívum - júl 1, 2009
Az integristák túltették magukat a Vatikán tilalmán
A Szent X. Piusz papi testvéri közösség a svájci Econe-ban június 29-én nyolc új papot szentelt fel 2500 hívő előtt, a Vatikán pedig nyilatkozatban szögezte le, hogy a Lefebvre püspök által 1970-ben létrehozott integrista katolikus áramlat által végrehajtott pappá szentelés „illegitim" - de nem tiltotta be a ceremóniát.
Franciaország kártalanítja az atomfegyver-kísérletek áldozatait
1960 és 1996 között először az algériai sivatagban, később csendes-óceáni korallzátonyokon zajlottak a francia atomkísérletek. Párizs sokáig tagadta, hogy az e területeken a katonai személyzet és a lakosság körében fokozódó mértékben jelentkező betegségeknek közük lett volna a kísérleti robbantásokhoz, most viszont törvényt hoztak az áldozatok kártalanításáról.
Franciaország ismét Irak jelentős fegyverszállítójává válhat
Amikor május végén francia katonai küldöttség látogatott Bagdadba, az irakiakkal folytatott egyetlen megbeszélésről sem hiányzott az az amerikai ezredes, aki tanácsadóként működik az iraki védelmi mnisztériumban. „Mindent hallott azon a két találkozón is, amelyen a franciák Abdel Kader al-Obeidi védelmi miniszterrel tárgyaltak" - mondta sajnálkozva egy diplomata Párizsban.
Oroszország Afrikában igyekszik növelni befolyását
A Kreml mindent elkövet annak érdekében, hogy visszanyerje a Szovjetunió felbomlása óta jelentősen megcsappant tekintélyét Afrikában. Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak igyekeznie kell az orosz befolyás növelésének megfékezése érdekében - figyelmeztet Ariel Cohen, a konzervatív Heritage Foundation Oroszország-szakértője a New York-i napilapban.
Nem a hadsereg az afgán rendezés kulcsa
Az amerikai kormány a jövőben nem kíván újabb csapatokat vezényelni Afganisztánba, hanem inkább elsősorban a gazdasági és a politikai viszonyok normalizálásával igyekszik erősíteni az ország stabilitását - ismerteti Bob Woodward, a Washington Post legendás kolumnistája James L. Jones nemzetbiztonsági tanácsadó az amerikai hadsereg vezetése számára tartott eligazítását.
Oroszország elveszíti gazdasági szuverenitását
Az orosz gazdaság teljesítőképessége az elmúlt nyolc hónapban 10 százalékkal zuhant vissza, amit az illetékesek a globális gazdasági válság elkerülhetetlen következményeként állítnak be. Mindazonáltal a krízisnek még inkább kitett országok egyike-másika közel sem kényszerült ekkora veszteséget elkönyvelni.
Románia: A holokauszt áldozatainak csontjaival kereskedtek
Egy neves zsidó nemzetközi szervezet vizsgálatot indított azt követően, hogy kiderült: a holokauszt áldozatainak egyik romániai temetőjéből csontok tűntek el, melyeket aztán az egyik egyetem orvosi szakán használtak a diákok szemléltetőeszközként. Az esetre a kelet-romániai Iaşi városában került sor, kiváltva nem csak az említett zsidó szervezet, de a helyi hatóságok vizsgálódását is.
A baloldalnak nyitnia kell a középosztályok felé
A brit liberális napilap részleteket közöl John Denham szerdai beszédéből, amelyben az önkormányzati miniszter arra hívja fel a baloldal figyelmét, hogy csak akkor van esélye választást nyerni, ha szakít a hatvanas évek óta tartó politikával, és szegények felkarolása mellett a középosztályok érdekeit is szem előtt tatja.
Pina Bausch (1940-2009)
A vezető spanyol napilap megrendült hangvételű cikkel búcsúztatja a spanyolokhoz oly közelálló Pina Bausch táncosnőt, aki „alapvetően megújította a 20. századi táncművészetet”, sőt bizonyos értelemben „új művészeti ágat alkotott, amikor a táncnak és a drámának új, közös kifejezést adott”.







