Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

NAPI SZEMLE2010. március 12.

Obamának nehéz dolga lesz első külföldi körútján

Barack Obamának több fronton is különböző kihívásokkal kell szembesülnie a hivatalba lépése utáni első külföldi körútján, mivel az Egyesült Államok gazdasági gondjai mind szövetségeseit, mind ellenfeleit felbátorítják - írta a The New York Times-ban Helene Cooper diplomáciai tudósító.

Kultúrák konfliktusa

Irish Examiner

Írországban hét muzulmánt tartóztattak le azzal a váddal, hogy egy svéd karikatúrista meggyilkolását tervezték. Lars Vilks egy korábbi, Mohamed prófétát ábrázoló vicces rajza – állapítja meg az ír napilap – meglehet számos muszlim hitűt sérthetett, ugyanakkor a nyugati kultúrkörben nem jelent bűnt, főbenjárót meg végképp, ha a szent embert valaki egy kutyával együtt ábrázolja.

A litván diplomácia dilemmái

Delfi

Az újonnan az európai struktúrákhoz visszatérő államok – és ezek között Litvánia is – megvalósíthatták régi álmukat és a lakosság stratégiai céljainak legjavát azzal, hogy csatlakoztak az Európai Unióhoz, illetve a NATO-hoz – írja a vilniusi napilap. Ám történelmük eme szakasza lezárult, és az új perspektívák nem mindenben egyeznek azokkal a célokkal, melyeket egyes meghatározó európai tényezők szeretnének az egész Unió számára előírni.

Német politikusok nyílt levele: „Ideje lenne Oroszországot meghívni NATO-ba”

Der Spiegel

A hidegháború lezárulta óta teljesen átalakult a világ biztonságpolitikai térképe. A Kelet-Nyugat szembenállás a múlté, sőt, az egykori ellenségek - a Szovjetunió és a NATO tagállamai - érdekei közösek. Tekintélyes német politikusok a hamburgi hetilapban megjelent nyílt levében szorgalmazzák Oroszország NATO-felvételét.

A kiberháború már megkezdődött...

The Times

A NATO és az Európai Unió hivatalaiban körözött figyelmeztetések szerint jelentősen megszaporodtak a Kínából és az iszlamista terrorsta szervezetktől induló, titkos információk megszerzését célzó hackertámadások - áll a londoni konzervatív napilapban. A titkos és bizalmas információk védelme érdekében korlátozni kellett az elektronikus kommunikációt.

Obama közel-keleti kudarca

The Jerusalem Post

Barry Rubin, a Global Research International Affairs Center Közel-Kelet szakértője szokatlanul kemény hangon bírálja a Fehér Ház Közel-Kelet politikáját: Barack Obama amerikai elnököt az autópálya közepén álldogáló, a közeledő autók reflektorának fényében gyönyörködő szarvashoz hasonlítja a jeruzsálemi napilapban. Rubin szerint Obama még mindig nem fogta fel, hogy mekkora veszélyt jelent a térségre Irán és Szíria, és határozatlanságával a radikálisokat erősíti.

A nemzeti ünnep megosztja a bolgárokat

Dnevnik

Bulgária  nemzeti ünnepe március 3. Ezen a napon szabadult fel 1878-ban az ország a török uralom alól. Ám a szabadságot nem egyedül vívta ki, hanem az orosz cári csapatok segítségével, az akkori sorozatos balkáni háborúk következményeként. Évente újra és újra lázba hozza ez a nap az országot, minthogy a bolgár társadalmat mélységesen megosztja annak interpretációja – írja a lap.

A grúz ellenzék közeledne Moszkvához

gazeta.ru

A Kreml nem hajlandó szóba állni a jelenlegi grúz elnökkel, Miheil Szaakasvilivel, sem pedig azokkal a politikai erőkkel, melyek mögötte állnak – írja a hírportál –, ugyanakkor fontos lenne Moszkva számára, hogy rendeződjenek az orosz-grúz viszonyok, elvégre azok nagyon megterhelik nemzetközi kapcsolatait. Ennek jegyében fogadta a múlt héten Dmitrij Medvegyev elnök, valamint Vlagyimir Putyin miniszterelnök Nino Burdzsanadzét, a grúz parlament korábbi elnökét, aki jelenleg Szaakasvili ellenzékének vezetője.

Orosz válaszok a kínai fegyverkezésre

Kommerszant

Oroszországnak addig nem kell aggódnia a kínai fegyverkezés miatt, míg az a légierőre és a haditengerészetre koncentrál – nyilatkozta a moszkvai lapnak Konsztantyin Makienko, a Stratégiai és Technológiai Elemzések Központjának szakértője – ám a szárazföldi erők potenciáljának növelése már egyértelműen Oroszország céljait is keresztezheti. A nyilatkozatot a Kommerszant azon cikke idézi, mely a kínai katonai büdzsé nemrég közzé tett számadatait ismerteti. Ezek szerint 2010-ben 78 milliárd dollárt költ Peking védelmi kiadásokra, ami 7,5 százalékkal több, mint a tavalyi keret.

A litvánok szerint Oroszország még mindig megszálló hatalom

Lietuvos Rytas

Dmitrij Medvegyev szép ajándékot kapott a francia elnöktől, minthogy múlt heti párizsi látogatása alkalmával Franciaország négy  Mistral-típusú cirkálót adott el az orosz hadseregnek. A hajók fedélzetéről támadó helikopterek is képesek felszállni.

Irán már az ENSZ-szel is packázik

Asharq Al-Awsat

A neves emigrációban élő iráni publicista, Amir Taheri, összefoglalót ír Teherán atomprogramjáról. Az ország ezen a héten komoly következményekkel kényszerül szembenézni: az ENSZ szakosodott szervének, a 32 országot képviselő Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (IAEA) az asztalára olyan jelentés kerül, mely Irán és az ENSZ viszonyának végzetes elmérgesedését idézheti elő.

A gázai embargó a Hamászt erősíti

Ha'aretz

A Tel Aviv-i liberális napilap ismerteti az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodája vezetőjének csütörtöki nyilatkozatát. John Holmes szerint a gázai övezet izraeli blokádja miatt virágzó csempészet a Hamász radikális iszlám szervezetet erősíti. A megoldás az embargó feloldása lenne.

Brzezinski realista iráni helyzetképe

The Wall Street Journal

Egyre inkább kiéleződik az iráni atomprogram körüli vita. A tárgyalások megszakadtak, Teherán uránt dúsít, az Egyesült Államok ENSZ-szankciók elfogadását sürgeti. A New York-i konzervatív napilap idézi Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadóját, aki szerint nem lehet abban bízni, hogy a szankciók sikeresek lesznek. Amerikának fel kell készülnie rá, hogy Irán atomhatalommá válhat.

Miért sikeres újabban a pakisztáni tálibvadászat?

The News, Foreign Policy

A helyi és a világsajtó élénken találgatja, mi vezetett ahhoz a látványos sikerhez, amit a pakisztáni hadsereg és rendvédelmi szervek az utóbbi időben elértek a tálibokkal folytatott harcuk során. A pakisztáni The News cikke úgy véli: nem véletlen, hogy a tálib erők 18 legmagasabb tisztséget betöltő vezetője közül 9 már pakisztáni őrizetben van, és az sem, hogy az afganisztáni-pakisztáni határ mindkét oldalát gyakorlatilag megtisztították az ellenállástól.

Stratégiai váltás az amerikai és nyugat-európai biztonsági kapcsolatokban

Süddeutsche Zeitung

Az amerikai kormányzat azt tervezi, hogy hagyományos európai nukleáris arzenálját lecserélni magas technológiájú rakétaelhárító rendszerekre; ezzel gyökeresen módosul majd az eddigi amerikai jelenlét a kontinensen – írja elemzésében Oliver Thränert, a müncheni liberális napilap hasábjain. A szerző, aki a berlini Tudományos és Politikai Alapítvány vezető biztonságpolitikai szakértője, úgy véli: a döntés több szempontból is indokolt, egyben előremutató.