Cikkek a nagyvilágból

Feliratkozás a hírlevélre

Archívum - feb 7, 2010

Jalta – és az új világrend

Hatvanöt év és ami utána következik
RIA Novosztyi

Hatvanöt évvel ezelőtt, az 1945. február 4. és 11. közötti héten tárgyalások zajlottak a győztes nagyhatalmak között a Krím-félszigeti Nagy Livádia palotában. Később e tárgyalásokat a világ Jaltai Konferenciának, egyszerűsítve Jaltának nevezte, és ez teljességgel megváltoztatta az addigi feltételeket, a nemzetközi rendszert. Az a világ, amelyben ma élünk Jaltának köszönheti létét és jellegét, még ha mára annak meghatározó volta el is enyészett, s új világrend van kialakulóban – írja Dmitrij Koszirjev, az orosz RIA Novosztyi által közölt elemzésben.

Előkerült Joseph Mengele naplója

Ha'aretz

Az egyik legnagyobb aukciós ház, az Alexander Autographs elárverezte dr. Joseph Mengele (1911-1979) naplóját és egy, feleségéhez szóló levelét, melyet még auschwitzi szolgálatának idején írt. A dokumentumok áruba bocsátásával egy olyan személy bízta meg a céget, aki közvetlenül Mengele egyik fiától vásárolta a kéziratot – számol be az esetről a Ha’aretz.

München: az oroszok közös európai katonapolitikai térséget akarnak

Die Zeit, Hürriyet

A Münchenben zajló 46. Biztonságpolitikai Konferencián részt vevő Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, kormánya képviseletében egy össze-európai biztonsági stratégia kidolgozását és elfogadását szorgalmazta, melyet azonban a NATO nem néz jó szemmel – írja kommentárjában a hamburgi hetilap. Az egész kontinenst – beleértve Oroszországot – egyetlen „egységes katonapolitikai térséggé kell nyilvánítani”, jelentette ki.