Archívum - május 2009
Fizessenek a kiszabadított túszok!
A németek mintegy hetven százaléka véli úgy, hogy azok a honfitársaik, akiket külföldi kalandutazásuk során emberrablók ejtenek túszul, szabadításuk költségeinek legalább egy részét vállalják magukra. A legmagasabb szintű német közigazgatási bíróság másfél órás ülése után a népakarattal egyező döntést hozott, helyt adva a külügyminisztérium óhajának.
„Kufárok” a vatikáni rádióban
„Ez a szerződés hoz néhány ezer eurót" - mondják szemérmesen a Szentszék emberei, akik nem szeretnek pénzről beszélni. A Vatikáni Rádió történetének nyolcvan évében mégis fordulópontot jelent az ügylet, mivel az intézmény mindeddig tartotta magát ahhoz a szabályhoz, hogy annak a bibliai elvnek megfelelően, miszerint „a kufároknak nincs helyük a templomban", nem közöl hirdetéseket az adásban.
Teherán stratégiai szövetségesei

Az arab világban egyre nagyobb a terrorista szervezeteket támogató Iránnal szembeni bizalmatlanság. Miközben igyekszik regionális befolyását visszanyerni, Teherán Latin-Amerikában is geopolitikai szövetségeseket keres - írja Samuel Logan, a zürichi székhelyű ISN Security Watch Latin-Amerika szakértője. A konzervatív iszlám köztársaság és a szocialista latin-amerikai országok politikai, gazdasági és társadalmi tekintetben nagyon különböznek, de az Amerika-ellenesség összeköti őket.
Egy disszidens kritikája a Balpártról
Carl Wechselberg a berlini tartományi törvényhozásban a balpárti frakció tagjaként a képviselőcsoport pénzügyi szóvivője volt. A Balpárt egyik elődjébe, a Demokratikus Szocializmus Pártjába (PDS) 1991-ben lépett be, a politikai tömörülésből most pedig kilépett. Volt elvtársait a konzervatív lapnak adott interjújában önelégülteknek és fennhéjazóknak bélyegezte.
A megosztott grúz ellenzék
A tbiliszi nemzeti stadionban rendezett keddi nagygyűlés után elmélyültek a törésvonalak a hetek óta tüntető tüntető ellenzéken belül. Miközben egyesek a mozgalom radikalizálódásától tartanak, egyre erősödnek a párbeszédet sürgető hangok.
Környezetvédők elől menekülő őslakosok

A világ környezetvédőinek gondolkozását sokáig a 19. századi közepének romantikus arisztokrata felfedezőinek szemléletmódja határozta meg. A nemzeti parkok megalapítását szorgalmazó természetvédők az emberi beavatkozástól mentes vidék konzerválásának nevében elüldözték vagy kiirtották a területen élő őslakosokat is. A „vadaknak" tekintett törzseket sokáig nem illették meg az emberi jogok, és kultúrájuk fennmaradása sem volt érték a természetvédők számára - derül ki Mark Dowie Természetvédelmi menekültek: a természetvédők és az őslakosok konfliktusának évszázada című könyvéből, amelyből a Guernica környezetpolitikai magazin és a The Boston Globe közöl részleteket.
Az Egyesült Államok készül a kiberháborúra
Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy új kiberháborús központot hoz létre, Barack Obama pedig pénteken nevezi meg a Fehér Ház új kiberbiztonsági főtanácsadóját - adja hírül a New York-i napilap. Az új hivatalnak és a főtanácsadónak a feladata lesz az ország védelmi és támadó kiberstratégiájának kidolgozása.
Amerikai katonák térítenek Afganisztánban
Az Afganisztánban harcoló amerikai alakulatok katonái közül sokan keresztény fundamentalista felekezetek tagjai. A zürichi székhelyű biztonságpolitikai portál szerint az afgánok körében a kereszténységet népszerűsítő katonák hátráltathatja a hadsereget a helyiek bizalmának és támogatásának megnyerésében.
Elkészült az északi-sarki gáz- és olajmezők térképe
A brit napilap ismerteti az amerikai Geological Survey kutatócsoport tanulmányát, amely szerint a sarkvidék jóval több olajat és földgázt rejt, mint azt korábban feltételezték. A lap szerint valószínű, hogy tovább élesedhet az Északi-sark birtoklásáért folytatott küzdelem.
Az élelemhez jutás joga
Válság idején megkülönböztetett figyelmet kell szentelni az emberi jogoknak - szögezi le az Amnesty International főtitkára a hamburgi hetilapban. Irene Kahn szerint tény, hogy a globalizált világban a pénzügyi rendszer összeomlása mindenkit magával ránt, de azok, akiknek az élete kerül veszélybe - vagyis a szegények -, magukra maradnak.













